2012. június 19., kedd

Szivárványos kedvem van

Nektek is? :))

Beindult a vakáció,a legnagyobb gyerekem rögtön el is költözött a mamához, hogy most pedig ő másik két unokatesóval 1 hétig ott fognak aludni :)))
Szóval két gyerekem van éppen, de az is elég arra, hogy a kézimunkás tempóm még ennél jobban is lelassuljon, hiszem mivel egész nap itt vannak, főzök majd, játszunk, fürdünk.
Ezzel együtt is szivárványos a kedvem :))

Főleg mivel hétvégén lekerült a rokkáról egy új fonal, ami szivárványos színekben játszik. nem teljes szivárvány skála, de szerintem így is gyönyörű. A gyapjút Anett festette ilyen szépre. Ő a  blogján már mutatta is. Egyszer lehozta az egyik kötős talira , én meg beleszerettem.
Ez nem egy pihe puha merino, ez (remélem jól írom) coburger gyapjú. Már szöszként sem volt pihe puha, de nekem kellett. Anett mondta, ez nem lesz puha fonalként sem, viszont majd kárpótol, ha fonom, hogy csak úgy siklik a kezem között.
Tényleg így volt, isteni volt fonni, szuperjól haladtam, ha valamiért nem kellett megállnom. De az év vége olyan húzós volt, hogy csak most készült el. 
A másik, hogy nem akart véget érni, hogy jó kis vékony lett, nekem legalábbis ez a legvékonyabb, amit fontam eddig :))
Érdekes, ahogy haladtam a sötétek felé, egyre borongósabb lett a kedvem, már kezdtem azt érezni, hogy ez nekem nem tetszik, hova lett a szép színes gyapjam.
Aztán amikor feltekertem a motollára, mindjárt jobb kedvem lett :))


Ugye, hogy milyen szép? Amikor leszedtem a motolláról ilyen kis agytekervényesre ugrott össze :))






Kész fonalként, mosva, szárítva

A másik fele :)


Szivárványos gombolyagom


Nagyon, nagyon tetszik készen, és bár tényleg nem puha fonal, abszolút nem szúrós, teljesen viselhető lesz majd.
Méretei:
Szivárványos fonal:  115gr/ 656 m

Ugye most már nektek is szivárványos kedvetek van?





3 megjegyzés:

KicsiKató írta...

Szuper lett és szép vékony, ebből egy nagy kendő kijön!!!! :)

Macus írta...

Egyszerűen gyönyörű!

szaberka írta...

Nagyon ügyes vagy, és ez abszolút független attól, hogy személy szerint nem rajongok a szivárványszínekért:)
Ja, és az uram minden nap megkérdezi, hogy "És a Kingának mégse kell a szösz?"