2011. május 24., kedd

Vásári apróságok

Vásárra készültem néhány aprósággal. Tényleg csak néhány, mert szinte 1-1 darab kistáska, ceruzatartó volt amit én készítettem, többre most nem volt időm :(
Legalább ezt is kipróbáltam, de arra rájöttem, hogy én nem bírom ezt a tempót, hogy rövid idő alatt sok egyforma fazont, más színnel elkészítsek. Nekem kell  a ráhangolódás, hogy elképzeljem milyen legyen amit varrok, ez a feszített tempó nem megy nekem. Tiszta ideges lettem tőle.
Szóval időben neki kell állnom, ha ilyenre készülök. :)







Gabinak, ezer hála és köszönet,hogy elvitte a portékáimat, az Övéivel, és Helláéval együtt.

2011. május 20., péntek

Madaras tarisznyák

Végre sikerült postára adom a madaras tarisznyákat is, amiket Colette felhívására készítettünk. Majdnem 3 hete készen vannak, de a zsinórozáshoz hétvégén jutottam el, durva, de ez van.
Szerencsére a határidőbe még belefértünk.
Két tarisznyát készítettem, nem lettek a legszebbek, láttam egy-két szépséges tarisznyácskát a blogokban :), a gyerekeim így is le akarták nyúlni, így el mertem küldeni őket.
A harmadik kis tarisznyát, a kedves barátném-szomszédasszonyom készítette.
Így hárman indultak útra Colette-hez, akihez remélhetőleg már oda is értek.



Ezeket a hamburgerzsömléket csak azért mutatom, mert úgy örültem, hogy elsőre ilyen szépek lettek. Mondjuk, amit Limara blogjáról készítettem, még semmi nem volt rossz, azért féltem egy kicsit :))
Főleg, hogy Zorkának szerdán volt osztálykirándulás, és előtte este sütöttem meg, akkor még ettünk belőle hamburgert, másnap meg szalámival, zöldséggel töltve indult Zorkával Ópusztaszerre :)
Ja, és sütöttem kürtőskalácsot is, de arról nem készült kép :)

2011. május 18., szerda

Nyári játék a Barka fonallal

Új játék Barkáéknál, játszatok Ti is, ha van kedvetek.

Hogyan vehetsz részt a játékban?

Készíts Barka fonalból színes, vidám, nyári holmit és küldd be az alkotásod fotóját! Lehet megszorítás nélkül egyszínű, sokszínű, aprócska vagy nagyobb, nyaralásra vagy kertbe való projekt, bármi, ami a nyarat juttatja az eszedbe.

Ha rendelkezel bloggal vagy facebook fiókkal, akkor a játék hírének megosztásával is nyereményekre tehetsz szert.
  • Írj egy ide mutató blogbejegyzést, amelybe a játék fenti "TarkaBarka Nyár" logóját is beilleszted
  • és/vagy tedd ki az alábbi bannert a blogod oldalsávjába 
  • és/vagy oszd meg a játék linkjét a facebook-on
További részleteket a honlapon találtok.

2011. május 15., vasárnap

Bordó-rózsaszín táska

A narancsos táska mintájára készült el ez az újabb táska. Kicsit más elrendezéssel, több gépi tűzéssel. Hátulja és oldala végig tűzve van.
Nagyon élveztem a tűzést, örültem, hogy végre normális minták jönnek ki a gép alól :)
Azért remélem idővel még szebbek lesznek és több mintát is megtanulok.






Ez az egyszerű farmertáska pedig  a tesómnak készült, egy szoknyájának az átmódosulása :) Tegnap el is vitte, így csak hirtelen lencsevégre kaptam. Nagyon egyszerű fazon, belül a lilás zöldes béléssel, elvileg ki-befordítható.

2011. május 3., kedd

Ezt nem én készítettem,

de azért megmutatom, mert a drága férjem kezét dicséri :)
Most először életében csinált ilyet pirográffal, szerintem tök jól sikerültek.
Az egyiket csak félig készen tudtuk lefotózni, ezek is csak telefonnal készültek, azért nem tökéletesek.:(



A gyerekekről a mamák kaptak Anyák napjára egyet- egyet, a macska csak a gyerekek örömére készült.