2008. október 5., vasárnap

Kushies újrahasznosítás

Éjszaka megint nekiálltam varrni, Gerda fenekét ugyanis kiverte (szerintem) a Kushies pelus. Eszméletlen randa szegénynek,kenem már shea vajjal, olíva olajjal, lassan javulgat, de megfogadtam, hogy többet azokat nem adom rá. Lehet nem a Kushies-ok miatt van, de úgyis kinőtte már őket és egyik- másik eléggé lestrapált állapotba került. Gondoltam, eladni már nem fogom őket, így egyet szétvagdaltam.
Kissé meglepődtem, hogy a nedvszívója 2 réteg filc, én ilyet még nem is láttam.
Mivel itthon a tépőzárak használhatatlanok, gondoltam majd azt felhasználom egy másik pelushoz, a belsejét meg nedvszívónak.
Este kiszabtam egy nagyobb méretet és PUL-ból és frottírból megvarrtam az újrahasznosított Kushies-t :)
Szuper jó lett, Gerda már felpróbálta,kicsit nagy, de jól összehúzható. Remélem minden szempontból beválik,mert akkor a többi kanadai pelenkának is ez lesz a sorsa.
Közben varrtam még egy pelust. Voltak itthon fém patentek, és úgy éreztem muszáj, hogy kipróbáljak egy patentos pelenkát is, mert nagyon úgy tűnik rászánom magam és veszek patentprést. Persze még szívom a fogam az ára miatt, meg azért, hogyha hamarabb döntök így, akkor már milyen jó lehetne, na de mindegy...
Szóval, tudom,hogy a fém patentek allergiát okozhatnak, meg bénák, de csak látni akartam milyen is az. Igaz, láttam Jucuu szépséges pelenkáit nyáron, mikor meglátogattak minket, de egyszerűen ki kellett próbálnom.
Tapasztalat: nyúlós anyaghoz fémpatent nem való, a pelenkára nagyok is, ráadásul iszonyatos nehéz ki-bekapcsolni őket. Ezt nem hittem volna, majd leszakadt az ujjam,mire kikapcsoltam :(
Szóval ezt a pelust majd újraigazítom, mert ennél még a vacak tépőzár is sokkal jobb. Azért készítek majd egy képet róla, hogy ilyet többet ne. :)
Sajnos a fényképezőnk anyuéknál maradt, így még nem tudtam fényképezni, de ami késik nem múlik.

Nincsenek megjegyzések: